HTML

Mi az Ön-kutatás?

2012.04.14. 15:36 Törekvő

 Figyelmünknek az ön-tudatos létezőre való szögezése Ön-Kutatás. Amikor a figyelem nem mozdul sehová, hanem az ön-tudatosan létező „én vagyok”-ban pihen, az ön-tudomás. Az Ön-Kutatás nem cselekvés tehát, hanem létezés. Önmagunk önmagunkként való létezésünk általi megismerésének művészete. Amint saját tudatos létezésünkben rögzítjük magunkat, a mentális aktivitás automatikusan lecsillapodik. Csak és kizárólag ön-tudomásként létezni – ez az Ön-Kutatás művészete. Más spirituális diszciplínák más dolgokra figyelnek a saját tudatos létezés helyett. Figyelmesen és állhatatosan kell időznünk az Önvalóban. A valódi nyugalom a létezésben való időzés, minden más egyébre való figyeléstől mentesen. Az Ön-Kutatás tehát az a gyakorlat, amelyet csak a figyelmes és éber ön-tudomás jellemez, amelyben nincs helye gondolatnak vagy objektív tudásnak.

Dr. Raju (Könyv az Ön-kutatásról)

Szólj hozzá!

Bevezetés az Ön-kutatásba

2012.04.13. 19:08 Törekvő

Egy hosszabb lélegzetvételű részlet következik Dr. Suryanarayana Raju: Könyv az Ön-kutatásról című művéből.

(Forrás: http://www.onvalomeditacio.org/images/stories/Dr_Raju_Konyv_az_On_Kutatasrol.pdf)

 

Jelen pillanatban járulékos elemek – úgymint test, elme, objektum megismerő tudatossággal  bíró intellektus – halmazaként vagyunk önmagunk tudatában, amelyben figyelmünk látszólagosan az önvaló felől az objektum felé  irányul, amelyet a megismerő szubjektum és a megismert objektum látszólagos elkülönültsége jellemez.

Minden objektum csak akkor jön létre, amikor figyelmünk felé irányul. Figyelmünknek a valamilyen önmagunktól különbözőként megjelenő dolog felé irányításának az aktusát nevezzük gondolkodásnak. Az ön-kutatás során megvonjuk figyelmünket a gondolatoktól és objektumoktól, és a tudatosság önmagunk felé irányul, mivel az „én” gondolat, vagyis az elme megjelenésének és eltűnésének az alapja az  önvaló. Figyelmünknek erre az öntudatos  létezőre való természetes rögzítését nevezzük ön-kutatásnak.

Az Ön-Kutatás az annak a létezőnek a tudatába való belekapaszkodás, amik már vagyunk. Amikor pedig az elme elkalandozik, visszahozod – ez minden. Az Ön-Kutatás nem a  gondolatnak, hanem a gondolat forrásának figyelése révén történik. Az „én” gondolattól  független egó nem létezik. Az „én” gondolat az önvalóból ered, és létezése az önvalótól függ.  Soha nem független az önvalótól, és valójában ő maga az önvaló, de elfeledkezett saját igazi  természetéről. Elhiszi az ő önálló, önvalótól független létezéséről szóló hazugságot.

A kutatás előrehaladtával a hazugság egyre erőtlenebbé válik, mígnem minden erejét elveszíti felettünk. Minden alkalommal, mikor az „én” gondolatot figyeled, megszakítod az „én”-nel való azonosságodat, elkülönülsz az „én”-től, mint létező részedtől. Ahogy válsz lefelé ettől a  hamis „én”-től, úgy fogod találni, hogy spontán módon egy csöndes középpontba kerülsz, csak abban az „én vagyok”-ban időzöl. Ezen a helyen nem érzékelsz „én” gondolatot, mint éppen érzékelt objektumot. Csak légy ott. Egy idő után az elme át fogja venni a hatalmat, ami természetes, emiatt ne legyél csalódott.

A gyakorlás előrehaladtával úgy fogod találni, hogy egyre könnyebben és egyre hosszabb ideig időzöl az „én vagyok”-nak ebben az állapotában. Itt nincs helye erőfeszítésnek, elvárásnak, és siettetésnek. Az ember, mint individuális személy gondolatának keletkezési és  fennmaradási oka az „én” gondolat, és ennek azon szokása, hogy állandóan összekapcsolja  önmagát az elmében és a testben zajló összes gondolattal és elképzeléssel. Az Ön-Kutatás ennek a folyamatnak a megfordítása, azáltal, hogy az „én” gondolatot minden gondolattól és elképzeléstől megfosztja, amelyekkel normálisan azonosul. Ha valaki meg tudja szakítani a kapcsolatot a „én” gondolat és a gondolatok között, amelyekkel azonosul, akkor az „én” gondolat maga le fog csillapodni, és végül el fog tűnni.

Ezt az „én” gondolatba kapaszkodással lehet megtenni, minden más gondolat kizárásával. Ha  az ember a figyelmet az „én” belső érzésén tudja tartani, az önvaló ereje visszahúzza magába az „én” gondolatot, és végül teljesen elpusztítja, hogy soha többé nem emelkedik fel. Ez az önmegvalósítás pillanata. Amikor ez megtörténik, az individuális én fogalma megsemmisül, csak az önvaló marad. Mindez akkor fog megtörténni, ha az ön-kutatást ugyanolyan intenzitással végezzük, mint egy levegőért küzdő fuldokló.

 

 

 

Szólj hozzá!

2012.04.13. 18:41 Törekvő

 Ajánlók:

http://www.onvalomeditacio.org/

http://kiado.filosz.hu/advaita.html

 

 

 

Szólj hozzá!

A spirituális gyakorlás módja

2012.04.11. 21:34 Törekvő

 "Kutassa fel az "én"-gondolat forrását. Ez minden, amit tennie kell. A mindenség az "én"-gondolat következtében létezik. Ha véget vet az "én"-gondolatnak, szenvedése is véget ér. E hamis "én" csak akkor pusztul el, ha megtalálta forrását."

"A spirituális praxis azt jelenti, hogy az ember a gondolatok zavaró hatása elől visszahúzódik Önmagába. Itt tehát nem koncentrációról, vagy az elme elpusztításáról van szó, hanem az Önvalóba való visszavonulásról."

Srí Ramana Maharsi

Szólj hozzá!

Csak legyél!

2012.04.09. 21:32 Törekvő

"Semmit nem kell gyakorolni. Önmagad megismeréséhez légy önmagad. Csak akkor lehetsz önmagad, ha abbahagyod, hogy ennek, vagy annak képzeled magad. Csupán legyél. Hagyd igazi természetedet megjelenni. Ne zavard elmédet kereséssel."

Srí Nisargadatta Maharaj

Szólj hozzá!

Az advaita védanta

2012.04.08. 14:24 Törekvő

Egy kis kitérő: Mi is az az advaita védanta?

(forrás: http://www.arunachala.hu)

 Advaita védánta

A védánta a hat ortodox hindu iskola egyike, és a klasszikus hindu filozófia kialakulásával egy idõben keletkezett. Ennek egyik ága az advaita, melynek tanításának foglalata a Cshándógja-upanisadban található híres kijelentés: "te Az vagy". Ez nem jelent mást, mint hogy a személyes lélek (Átman vagy Önvaló) és az egyetemes lélek (Brahman vagy Abszolút) nem különbözik egymástól. Az advaita védánta legnagyobb hatású és leghíresebb képviselõje Sankara (Ádi Sankarácsárja, kb. VIII. sz.), a XX. században pedig Srí Ramana MaharsiSrí Niszargadatta Mahárádzs vagy Srí H. V. L. Púndzsa (Pápádzsí).

 

Arthur Osborne: Advaita
(részlet)

 

A hinduizmus a tanok minden fajtáját és szintjét magában foglalja. Ezek mindegyike helyénvaló, és azoknak a különféle megközelítéseknek felel meg, amelyek a különbözõ vérmérsékletû és fejlõdési fokon álló emberek számára szükségesek. A személyes Isten szereteten és imádáson keresztüli megközelítése jelen van a hinduizmusban, akárcsak a nyugati vagy a szemita vallásokban. Ugyanígy jelen van a szolgálaton alapuló megközelítés is, mely úgy tekint Istenre, mint aki megnyilvánult a teremtményeiben, és úgy tiszteli Õt, hogy teremtményeit szolgálja. Mindezek ellenére a Tiszta Létnek mint önmagunk, a világegyetem és minden létezõ Önvalójának a felismerése a legfõbb és végsõ Igazság, mely meghaladja a tanok minden más szintjét, anélkül hogy tagadná igazságukat a maguk síkján. Ez az advaita, a nemkettõsség doktrínája, melyet a régi idõk risijei tanítottak, és különösen Sankarácsárja. Ez a legegyszerûbb és a legmélyebb egyben, lévén a kozmológia minden bonyolultságán túli végsõ igazság.
     A nemkettõsség azt jelenti, hogy csak az Abszolútum létezik. Az egész kozmosz az Abszolútumban van, és nincs önmagában rejlõ léte, pusztán megnyilvánítja az Abszolútumot, amely ennek ellenére örökké változatlan és megnyilvánulatlan marad. Olyan ez, mint ahogy az ember álmában lévõ személyek és események magában az emberben élnek, és nincs rajta kívüli valóságuk. Mégsem adnak hozzá semmit azzal, hogy létrejönnek, és nem vesznek el belõle semmit a megszûnésükkel. Azt jelenti ez, hogy az Abszolútum a kozmosz és minden létezõ Önvalója. Ennélfogva azáltal, hogy az ember keresi az Önvalóját, a "Ki vagyok én?" folyamatos vizsgálódása által, lehetséges felismernie azonosságát az Egyetemes Léttel. Srí Bhagaván a legtisztább advaitát tanította. […]
     Sokan visszarettenhetnek az elme elpusztításának vagy (ami ugyanaz) az elkülönült egyéniség felszámolásának eszméjétõl, pedig az megtörténik velünk mindennap az alvás során. Egyáltalán nem félünk azonban attól, hogy aludni térjünk, sõt kívánatosnak és kellemesnek találjuk az alvást, noha abban az elme pusztán tudatlan módon csendesedik el. Az elragadtatásban vagy eksztázisban viszont az elme idõlegesen merül és nyugszik el az üdvösségnek egy olyan töredékes tapasztalatában, amely a valódi természete. Maguk a kifejezések is utalnak az egyéniség meghaladására, hiszen az "elragadtatás" szó etimológiailag is azt jelenti, hogy valaki "elvitetik", míg az eksztázis jelentése az, hogy "magán kívül" van. A "lélegzetelállító" szó valójában "gondolatelállítót" jelent, mivel a gondolat és a lélegzet forrása egy és ugyanaz, amint Srí Bhagaván elmagyarázta, amikor a légzésszabályozásról beszélt. Az igazság az, hogy az egyéniség nem vész el, hanem a Végtelenbe tágul.

 

Forrás: Arthur Osborne: Ramana Maharshi and the Path of Self-Knowledge. Malik Tóth István fordítása

Szólj hozzá!

Az aggodalmaskodásról

2012.04.07. 21:03 Törekvő

 Azért azt mondom néktek: Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felõl, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felõl, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet? Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csûrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál? Kicsoda pedig az közületek, a ki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy araszszal? Az öltözet felõl is mit aggodalmaskodtok? Vegyétek eszetekbe a mezõ liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak; De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsõségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy. Ha pedig a mezõnek füvét, a mely ma van, és holnap kemenczébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitûek? Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van. Hanem keressétek elõször Istennek országát, és az õ igazságát; és ezek mind megadatnak néktek. Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felõl; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felõl. Elég minden napnak a maga baja.

Jézus (Mt., 6: 25-34)

Szólj hozzá!

A csendről

2012.04.07. 20:49 Törekvő

"A szavak elhangzása után csend lesz. A viszonylagos végével az abszolút marad. A szavakat megelőző csend különbözik az utána következőtől? A csend egy, és nélküle a szavakat nem lehetne hallani. Mindig jelen van – a szavak mögött. Figyelmedet helyezd át a szavakról a csendre, és hallani fogod. Az elmének tapasztalatra van szüksége, amelynek az emlékét tudásnak tartjuk. A gnani (megszabadult bölcs) minden tapasztalat fölött áll, és memóriája üres a múlttól. Semmiféle kapcsolata nincs semmivel. De az elme szabályokat, és definíciókat követel, örökké a valóság verbális formába préselésétől buzog. Mindenre fogalmat akar, fogalmak nélkül nincs elme. Alapjában véve a valóság kizárólagos, de az elme nem fogja  kizárólagosnak engedni – és helyette a nem  valódival foglalkozik. És mégis, az elme mindössze egyet tehet – felfedezi, hogy a nem valódi nem valódi."

Srí Nisargadatta Maharaj

 

Szólj hozzá!

A létezés az Önvaló

2012.04.06. 18:36 Törekvő

"Az Önvaló mindig realizációban van. És azt, ami már a megvalósultság állapotában van - és mindig a megvalósultság állapotában van -, nincs értelme megvalósítani. Mert saját létezését nem tagadhatja le senki. És ez a létezés a tudat, az Önvaló."

Srí Ramana Maharsi

Szólj hozzá!

A lét ereje

2012.04.05. 19:59 Törekvő

"Nincs káosz a világban, kivéve azt a káoszt,amelyet elméd teremt. Ez egy maga teremtette káosz, abban az értelemben, hogy kellős közepében önmaga hamis ideája áll, mint egy olyan dologé, amely a többi dologtól különbözik, és elkülönül. Valójában nem vagy sem dolog, sem különálló. Te a végtelen potencialitás vagy; a kimeríthetetlen lehetőség. A te léted miatt lehet minden. Az univerzum csupán egy részleges megnyilvánulása te valamivé válásod határtalan kapacitásának."

Srí Nisargadatta Maharaj

Szólj hozzá!

Létezés és boldogság

2012.04.03. 18:58 Törekvő

"A létezés ugyanaz, mint a boldogság, és a boldogság ugyanaz, mint a létezés. Sehogy sem jó, ez a megvilágosodás szó! Miért kellene az embernek keresnie a megszabadulást?! Az ember azt hiszi, hogy van kötöttség, s ezért aztán elkezdi keresni a szabadságot. Ezzel szemben az igazság az, hogy nincs kötöttség, hanem csak szabadság van. Miért adunk neki valami nevet, s aztán miért kezdjük el keresni?!"

Srí Ramana Maharsi

Szólj hozzá!

Önmagunk "megismerése"

2012.04.01. 19:11 Törekvő

"Ha Önmagunk megismeréséről beszélünk, akkor két énnek kell lennie: egy megismerőnek és egy megismertnek - valamint a megismerés folyamatának. Az az állapot, amit mi megvalósításnak nevezünk, egyszerűen maga a lét, nem pedig valaminek a megismerése, vagy valamiév válás. Ha az ember elérte ezt az állapotot, akkor azzá az egyetlen állapottá vált, ami van, és ami mindig is volt. Ezt az állapotot az ember nem tudja leírni. Csak azzá lehet. Jobb szó híjján természetesen mi valamiféle Ön-megvalósításról beszélünk. De hát hogyan is "valósíthatnánk" meg vagy tehetnénk valóságossá azt, ami egyedül valóságos?!"

Srí Ramana Maharsi

Szólj hozzá!

Az elme csendességének haszna

2012.03.31. 14:28 Törekvő

„Amikor az elme csendes, önmagunkat a tiszta tanúként ismerjük fel. Visszavonulunk a tapasztalatból és annak tapasztalójából, és a kettő között és fölött álló tiszta, legfelsőbb tudatossággá válunk. Továbbra is megmarad az önazonosság alapján önmagát valaminek képzelő személyiség: ‟én ez vagyok, én az vagyok‟, de csupán az objektív világ részeként. A tanúval való önazonosulása megszakad.”

Srí Nisargadatta Maharaj

Szólj hozzá!

A "Ki vagyok én?" kérdés alkalmazása

2012.03.29. 19:44 Törekvő

A "Ki vagyok én?" kérdésének kutatása valójában azt jelenti, hogy az ember megpróbálja felderíteni az ego, vagyis az "én"-gondolat forrását. Más gondolatokkal - például azzal, hogy "én nem vagyok azonos a testtel" - eközben nem kell foglalkozni. Az "én" forrása után kutatva az összes többi gondolat eltávolítása csupán egy eszköz. Nem adhatunk teret a többi gondolatnak - például annak, hogy "Miért teremtette Isten a világot?" - hanem figyelmünket szilárdan az "én"-gondolat forrásának felkutatására kell összpontosítanunk, és minden egyes jelentkező gondolatra rá kell kérdeznünk, hogy az kinek a gondolata. Ha az a válasz, hogy "ez a gondolat az enyém", akkor folytatni kell tovább a vizsgálódást a következő kérdés alapján: "Ki ez az én, és mi a forrása?". A ki vagyok én gondolat nem mantra. E kérdés révén azt kell megismerni, hogy hol születik meg az "én"-gondolat, amely az összes többi gondolat forrása.

Srí Ramana Maharsi

Szólj hozzá!

Az "én vagyok" érzés

2012.03.28. 12:51 Törekvő

" De még azt mondani, hogy nem a test vagy, sem teljesen igaz. Bizonyos értelemben minden test, szív és elme te vagy, és még ennél is sokkal több. Merülj mélyen az 'én vagyok' érzésébe, és megtalálod. Hogyan találsz meg egy elkevert, vagy elfelejtett dolgot? Addig töröd rajta a fejed, amíg eszedbe nem jut. A létezés, az 'én vagyok' érzése jelenik meg elsőként. Kérdezd meg önmagad, honnan jön, vagy csak szemléld csendesen. Amikor az elme moccanatlanul az 'én vagyok‟-ban tartózkodik, akkor egy olyan állapotba kerülsz, amely nem foglalható szavakba, csupán átélhető. Mindössze annyit kell tenned, hogy folyamatosan, újra és újra próbálkozz. Hiszen az 'én vagyok' érzése mindig veled van, csak mindenféle dolgot hozzákapcsoltál -- testet, érzéseket, gondolatokat, fogalmakat, javaidat, stb. Minden ilyen önazonosulás félrevezető. Miattuk tekinted magad annak, ami nem vagy."

Srí Nisargadatta Maharaj

 

Szólj hozzá!

Isten irgalmasságáról

2012.03.28. 12:45 Törekvő

"Ami maga a legteljesebb tökéletesség, az semmi megbocsátanivalót nem lát. Minden "történés" azt ego észlelete, és nincs valós léte. Nincsenek "események", amelyekért magyarázattal, számadással tartoznánk, vagy amiért bűnhődnünk kellene. Az irgalom a feltétel nélküli szeretet sajátja. A tökéletesség semmit nem lát tökéletlennek vagy hiányosnak."

David R. Hawkins

Szólj hozzá!

Az "Én" és az "én" közötti különbség

2012.03.27. 22:37 Törekvő

"Különbséget kell tenned az önmagában tiszta "Én" és az "én"-gondolat között. Az utóbbi - lévén puszta gondolat - alanyt és tárgyat lát, alszik, felkel, eszik és iszik, meghal és újraszületik. Ám az igaz "Én" tiszta létező, örök létezés, mentes a tudatlanságtól és a gondolat káprázatától. Ha "Énként", egyedüli létedként időzöl gondolat nélkül, az "én"-gondolat eltűnik, és a tévedés örökre eloszlik majd.

Az igazi Önvaló a végtelen "Én". Ez az "Én" tökéletesség. Örök, nincs kezdete vagy vége. A másik "én" megszületik, s így meg is hal; nem állandó. Figyeld meg kihez tartoznak a változó gondolatok! Azt fogod találni, hogy az "én"-gondolat után bukkannak fel. Ragadd meg az "én" gondolatot, s a többi is lecsillapodik. Kövesd vissza az "én"-gondolatot forrásához, és egyedül az Önvaló marad."

Srí Ramana Maharsi

Szólj hozzá!

Az ön-kutatás "célja"

2012.03.26. 21:19 Törekvő

"Miközben az ön-kutatás segítségével elérjük a szívet, az egyedüli folyamatos Én-tudat a tökéletes létezőként, az "Én-Énként" felfedi önmagát, amelynek következtében az "én" elnyugszik, majd eltűnik."

Srí Ramana Maharsi

Szólj hozzá!

Az egoról és az ok-okozatról

2012.03.26. 09:56 Törekvő

"Amikor eltávolítjuk az útjában álló akadályokat, feltárul a Valóság. Ezek az akadályok önmaguktól ledőlnek, ha eltávolítjuk, ami alátámasztja őket. Ilyen támaszték az "ok" fogalma. Ha megértjük, hogy az okokba vetett hit az egyik legfontosabb alappíllére a különálló, önálló léttel rendelkező és független én vagy ego tévképzetének, világossá válik, miért is ilyen lényeges ez a felismerés.

Az ok fogalma magában hordozza a kettősség képzetét: "ez" okozza "azt". Következésképpen megjelenik egy ebből adódó logikai szükségszerűség, hogy létezik egy "én", amely a cselekedetek magyarázatául és okául szolgál. A gondolatok hátterében tehát egy képzeletbeli "gondolkodó", a cselekedetek hátterében egy "cselekvő", az érzések hátterében egy "érző", a találmányok hátterében egy "feltaláló" áll, és így tovább.

Mindennek jellegzetes vonása még a téves azonosulás a tettekkel és a magatartásformákkal, a szerepekkel, vagy az elnevezésekkel. Ez a zavar abból ered, hogy az ént tévesen nemcsak egy különálló cselekvőként azonosítjuk, hanem mindez összemosódik egy énképpé, amely szerint azonosak vagyunk tetteinkkel, viselkedésünkkel, érzéseinkkel, gonodaltainkkal stb. A meggyőződés, miszerint bizonyos tulajdonságokkal vagyunk azonosak - így jók vagy rosszak, esetleg maga a hivatásunk vagyunk -, a cselekedetek hátterében álló cselekvő tévképzetét hajlamos tulajdonságokat jelző melléknevek végtelen sorával kiszínezni."

David R. Hawkins

Szólj hozzá!

Az elméről

2012.03.25. 20:48 Törekvő

 "Nem létezik olyan entitás, amit "elmének" nevezhetnénk. Mivel gondolatok merülnek fel, feltételezzük, hogy van valami, amiből felmerülnek, s ezt "elmének" hívjuk. Amikor alaposan megvizsgáljuk, hogy mi az, felfedezzük, hogy nem is létezik. Miután ily módon eltűnt, örök béke marad utána. A "gondolkodás" vagy "megkülönböztető képesség" pusztán nevek. Akár "egóról", akár "elméről" avagy "intellektusról" van szó - az mind ugyanaz. Kinek az elméje? Kinek az intellektusa? Az egóé. Valóságos az egó? Nem az. Megzavar bennünket, s "intellektusnak", vagy "elmének" nevezzük."

Srí Ramana Maharsi

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása